2014. május 24., szombat

Jedward - Miley Cyrus - Bangerz Tour - Dublin


Az egész egy Miley Cyrus koncerten történt :D Igazából tudtam előre, hogy a Jedward ikrek is ott lesznek, mivel mondták előtte, de nem hittem, hogy tényleg összefutunk Velük :D

Még a show kezdete előtt próbáltuk Nettivel keresni Őket, de sehol nem találtuk Őket, így hagytuk az egészet. Majd kb. a show közben, a 3-4. számnál egyszer csak azt láttuk, hogy lefutnak mellettünk a lépcsőn. Először csak annyit fogtam fel, hogy egy lánnyal és egy idősebb nővel vannak. Később rájöttem, hogy az egyik a nagynénjük volt, a másik pedig az unokatestvérük :D

Nagyon takarták magukat: Baseball sapka, kabát, lehajtott fej. Sőt még egy biztonsági őr is követte őket a helyükre, ami amúgy csak pár sorral volt lejjebb a mienknél.
Kb. az egész figyelmemet elvonta ez a két marha Mileyról, mert késztetést éreztem, hogy végig Őket bámuljam :D De hát a vak is láthatta, hogy egyáltalán nem akarnak senkivel beszélni, vagy érintkezni, ezért is takarják magukat.

Az egész show alatt csak ültek, John rázta a fejét, Edward pedig csak ült csendben, egyszer-kétszer tapsolt, de ennyi. Majd az utolsó 3-4 számról már el is mentek szinte futva.

Hát kb. ennyi történt, de én ennek örülök, hiszen ez volt a 13. alkalom, hogy láthattam Őket ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése