2014. május 24., szombat

Miley Cyrus - Bangerz Tour - Dublin - 2014.05.20.


Miley Cyrust nagyon sokan nem bírják, főleg mivel az utóbbi időben eléggé elszabadult, felvett egy új stílust egyik napról a másikra, ezt sok ember nem tudta követni, ezért inkább megutálták szegényt. Főleg a 'Wrecking Ball' klip után kapott nagyon hideget, amit nem is értek: Ha valaki nem tudja megérteni a szám és klip lényegét egyben, az érzelmileg nagyon szegény, vagy csak képtelen meglátni a lényeget akármiben, ők az úgynevezett felszínes emberek. Elnézést, ha ezzel valakit megbántottam.


Szerencsére én nem tartozom ezek közé az emberek közé. A Hannah Montana sorozat óta imádom Miley-t (lelkes rajongója voltam/vagyok a sorozatnak és a filmnek is), nyomon követtem az egész életét, minden albuma megvan, és minden álmom volt, hogy egyszer eljussak egy koncertjére, de sose gondoltam volna, hogy ez bekövetkezik. De eljött ez a nap is: 2014.05.20. :) Nagyon jól éreztem magam és nem csalódtam a csajban! Bebizonyította, hogy ha valaki, akkor hát Ő biztosan színpadra született, igazi előadó. Hitetetlen show-t adott le, nagyon látványos volt és szórakoztató a legelső perctől :)

Az előzenekar/előadó egy bizonyos Sky Ferreire nevű csaj volt, aki annyira be volt állva, hogy látszott rajta, azt se tudja hol van, melyik bolygón, melyik kontinensen...De látszólag nem érdekelte. Végig röhögtem az egészet, annyira szánalmas volt.

Majd 9-kor megjelent Miley is! :D Elindította a show-t, azzal a híressé vált intro-val, amikor is úgymond a saját nyelvén lecsúszva megjelenik a színpadon, majd integetések sora után elkezdi a műsort az "SMS" című számmal, ami nekem személyes kedvencem a "Bangerz" albumról.

A csaj amúgy tényleg eléggé sokat mutat magából élőben is, nem szégyenlős az tény, de nincs is mit szégyelnie. Remek táncos/énekes/előadó. Egyáltalán nem játssza meg magát, élvezi az egész showt.



A számok között rengetegszer ruhát vált, majdnem minden számot más ruhában ad elő. Néhány számnál extrém elemeket is beleraktak, többek között egy autót, amin ülve a "love Money Party" számot adja elő, egy több méteres kutyát, ami alatt a "Cant be tamed" megy, egy óriási plüss "valami" :D Elnézést nem tudom mi volt az :D Aztán megjelent a színpadon egy nagy majom is, valamint egy hot dog, amire felülve átlibbent az egész közönség felett :) Nagyon látványos volt! :D Oh és az "Adore You" szám alatt a kivetítőn a közönséget mutatták, és aki éppen a vetítőn volt, annak meg kellett csókolnia valakit...nemtől függetlenül :D Hát képzelhetitek! :D



A show alatt csinált egy videót is, amiben mindenkinek mondania kellett, hogy "F...ng Bangerz", ezt a videót később posztolta is a facebook oldalára :).


Fergeteges show volt, DE A KEDVENC RÉSZEM AZ VOLT, AMIKOR: A JEDWARD ikrek egyszer csak megjelentek melletünk és lementek a lépcsőn és pár sorral arréb leültek :D Annyira bezsongtunk Nettivel, hogy kb. végig azt néztük, hogy Ők, mit csináltak :D A nagynénijükkel voltak meg az unokatesvérükkel :) Annyira jó érzés volt, főleg azért, mert tudtam, hogy ott lesznek, hiszen imádják Miley-t, de nem tudtam, hogy tényleg látni fogjuk Őket! :D

Szóval visszatérve Miley-ra: A fináléban előadta a 3 legismertebb számát: A "We can't stop"-t, a "Wrecking Ball"-t és a "Party in the USA"-t. Ez utóbbi szám alatt egy nagy emelvényen felemelték a közönség felé és konfetti záporok közepette el is tűnt.

Nagyon jól éreztem magam és remélem még egyszer valamikor elmehetek egy koncertjére. De ha nem is, akkor is boldog vagyok, hiszen ennyi idő után végre láthattam ;)

Következő állomás: McBusted, Dublin :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése